Jászkisér Város Önkormányzata 5137. Jászkisér, Fő út 7. Központi telefon: 57/550-130 Fax: 57/550-120 E-mail: info[kukac]jaszkiser.hu

Kültéri szobrok

Nepomuki Szent János

  • nepomuki

A köztéri szobraink közül a legrégebbi, 1775-ben készült és az 1773-ban felépült első katolikus templom elé készítették. A szobor ma is eredeti helyén áll, csak mögötte már az 1906-ban felavatott új templom áll.

I. világháborús emlékmű „hősi emlékmű”

  • elsovh

1930. június 29-én avatták fel. A nap jelentőségét emelte, hogy Horthy Miklós kormányzó és felesége is megjelent az ünnepségen. A szobor Telcs Ede, a lábazat Andreotti Géza munkája. A talpazat terveit Kotál Henrik budapesti építész készítette. A bronzszobor egy elernyedt izomzatú elesett katonát ábrázol, akit fekvő helyzetéből a mögötte térdelő Hungária egyik kezével felemel, másik kezével babérkoszorút tart fölé. A talpazat egyik oldalán Horthy Miklós kormányzó, a másik oldalán Tisza István domborművét helyezték el bronzból. Horthy domborműve alatt a felirat: „Vérével védte és romjaiból újra építette a hazát.” Tisza István domborműve alatt a felirat: „Hazájáért élt és halt vértanú halált.” A talpazat hátsó oldalán, márványtáblán megörökítve a hősök neve. Elől felirat: „1914-1918 Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért.” A lábazat anyaga haraszti kő, magassága 3 m, a teljes magasság 5 m. Az emlékművet 16 oszlopon függő lánckerítés övezi, a talpazat két domborművét 1945-ben eltávolították, az alattuk lévő feliratokat 1949-ben levésték.

II. világháborús emlékmű

  • masodikvh

A műtárgy szerkezeti felépítése befogott konzol, szoliter alapozással. Alakja fölfelé táguló obeliszkhez hasonló. Tervező: Csermák János az akkori helyi „Kossuth” MG. TSZ. műszaki csoportjának tervezője. 1970-ben készült. 14 m magas.

II. Rákóczi Ferenc szobra

  • rakoczi

2003-ban pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához köztéri szobor létesítésére a Jászkisériek Baráti Egyesülete. A pályázatot kedvezően bírálták el, a nyert pályázati összegből szponzorok támogatásával elkészült a szobor. A szobor elkészültéhez nagyban hozzájárultak az Egyesület tagjai, az ő anyagi segítségük és szervező munkájuk nélkül a szobor soha nem jöhetett volna létre. Ezért köszönet illet mindenkit. Külön köszönet jár Ötvös Nagy Ferencnek. Az Ő szervező munkájának, művészi kapcsolatainak segítségével találtuk meg a szobrot alkotó és kivitelező művészeket. A szobor alkotója Szanics Mihály szobrászművész. A szobor öntését Bobály Attila szobrászművész vállalta. Októberben az Egyesület pár tagja elutazott Bobály Attila öntőműhelyébe, hogy a nem mindennapi esemény részese lehessen. Az öntés folyamán előre nem látható és ritka dolog történt, kilyukadt az öntőforma. Azzal utaztunk haza, hogy a már megszervezett avatási ünnepséget bizonytalan időre el kell halasztani. Éjjel jött a telefon, hogy Istennek hála, a szoboröntés sikerült, az avatásnak semmi akadálya. A szobor felavatására 2003. november 8-án került sor. A szobrot 2005 novemberében névleges értéken az Önkormányzat tulajdonába adták. Nagy bánatunkra - mutatva a hazai közállapotokat,- a szobrot 2007. január utolsó hétvégéjén fém tolvajok ellopták. Az Önkormányzat azonnal nyomravezetői díjat ajánlott fel, aminek eredményeképpen a szobor egészben, feldarabolás és beolvasztás nélkül előkerült. Visszaállítására 2007. november 17-én került sor.

Közösségi oldalak

 Jászkisér Város Önkormányzatának hivatalos Facebook oldala

Önkormányzati Elektronikus Ügyintézés
Küldje elektronikusan!

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Mai nap

2024. március 29. Péntek
Auguszta

 
A Nap kel 05:31-kor,
nyugszik 18:19-kor.
 

 
Holnap
Zalán
napja lesz.
TFK
Kiemelt anyag rendezési tervre
Helyi Esélyegyenlőségi Program
Egyenlő bánásmód