Jászkisér Város Önkormányzata 5137. Jászkisér, Fő út 7. Központi telefon: 57/550-130 Fax: 57/550-120 E-mail: info[kukac]jaszkiser.hu

Meggyújtották a II. adventi gyertyát

  • advent-2016-07
A Művelődés Háza mögötti területen került sor az Adventi programok második részére december 3-án.
A 16 órakor kezdődő rendezvényen Cseh Gáborné köszöntötte a résztvevőket és a támogatókat, majd átadta a szót Pócs János Országgyűlési Képviselőnek.
A Képviselő úr egy rövid és tanulságos történettel jelképezte a szeretet ünnepének jelentőségét, melyben hangsúlyozta, hogy nem mindig az előírások, szabályok vezérlik az emberek viselkedését, hanem elsősorban belső egyéni érzéseik felszínre jutása alakítják az eseményeket.
  • advent-2016-08
Beszéde után az óvodás csoportok, verses énekes rövid műsorral kedveskedtek a résztvevőknek, majd Somodi Lajos református lelkész beszélt az Adventről, a szeretetről Bibliai történettel szemléltetve azt és meggyújtotta a második adventi gyertyát.
Gyertyagyújtás után hintón érkezett a Mikulás, akit a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak. Most sem maradhatott el a már hagyománnyá vált zsíros kenyér, tea és forralt bor melyek szétosztásában a Jászkiséri Sportegyesület tagjai segédkeztek.
A Vöröskereszt Jászkiséri Szervezet ismét szaloncukorral kínálta a résztvevőket.

  • advent-2016-09
  • advent-2016-10
Jászapáti praxisközösség 
Életmód klub
LEADER pályázat
Szabadon Másolható!

Közösségi oldalak

 Jászkisér Város Önkormányzatának hivatalos Facebook oldala

Önkormányzati Elektronikus Ügyintézés
Küldje elektronikusan!

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Mai nap

2024. április 20. Szombat
Tivadar, Odett

 
A Nap kel 05:48-kor,
nyugszik 19:50-kor.
 

 
Holnap
Konrád
napja lesz.
TFK
Kiemelt anyag rendezési tervre
Helyi Esélyegyenlőségi Program
Egyenlő bánásmód