Munkalehetőség közmunkásoknak
2016. november 30-án a Jászberényi Munkaügyi Központ munkatársai, munkalehetőséget ajánlottak azon közmunkások számára, akiknek ezen a napon megszűnik a munkaviszonyuk, hogy 2017. március 1-ig, a jövő évi közmunka-program beindulásáig ne maradjanak ellátás nélkül.A Művelődés Házában megtartott tájékoztatón, nem csak ideiglenes, hanem hosszú távú munkalehetőségeket is ajánlottak a környező településeken, annak érdekében, hogy a közmunkások visszatérjenek a munkaerő piacra.
Elérkezett az advent ideje
Településünkön, november 26-án szombaton gyújtották meg az első adventi gyertyát.A hagyományoktól eltérően azért esett szombatra a választás, hogy minél több távolabbi településen élő diák tudjon részt venni az ünnepélyes gyertyagyújtáson.
Jubileumi elismerések
A 2016. november 24-i Képviselő-testületi ülés előtt, Lukácsi György polgármester elismerő oklevéllel és virágcsokorral köszöntötte, Keresztesiné Rácz Ildikót a Csete Balázs Általános Iskolában 25 éve, valamint Tóth Magdolna óvónőt a Jászkiséri Városi Óvodában 40 éve végzett kiemelkedő munkájáért.
A 2016.11.24-i soros nyílt Képviselő-testüketi ülés összefoglalója
Lukácsi György polgármester két testületi ülés közötti programjának ismertetése után, a Képviselő-testület az alábbi előterjesztéseket tárgyalta:
- Megtárgyalta a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás ülésén született döntést, miszerint a Társulás döntött a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről.
Jászkisér Város Önkormányzata a szolgálat által végzett közfeladatokat 2017. január 1-től a Jászapáti Család és Gyermekjóléti Központtal kötött ellátási szerződés útján látja el.
Elkészült a bölcsőde kerítés
2016. november 10-én megtörtént a bölcsőde kerítés műszaki átadása. Az udvari kerítés építését jogszabályi előírások figyelembevételével és az előírt műszaki tartalomnak megfelelően készítették el.