Új jegyzője van Jászkisérnek
2016. november 14-től új jegyzője van Jászkisérnek.A pályázaton meghirdetett jegyzői állást, a mai naptól dr. Ádám Mónika tölti be.
10 millió forint támogatásban részesült településünk
A Belügyminiszter 2016. október 11-én kelt döntésében 10.000.000.- Ft, azaz (tízmillió), rendkívüli támogatásban részesítette településünket.
A döntés alapján a támogatást kizárólag meghatározott célokra lehet fordítani, a 2016. október 25-én kelt Támogatói Okiratban szereplő területeken.
Mellékletünkben hozzuk nyilvánosságra az Okiratot, melyet ide kattintva olvashatnak el.
A 2016. október 27-i testületi ülésről
Az ülésen a Képviselő-testület:
- Módosította a 2016. évi költségvetési rendeletét, melyben átcsoportosítások miatt volt szükség az Alapszolgáltatási Központnál, a Bölcsődénél (kerítés építés, homokozó miatt) és az Óvodánál (normatíva változás).
- Egyhangúlag elfogadta A Kisér-Szolg Nonprofit Kft. beszámolóját. A részletes és teljes körű beszámolóban, Csortos László ügyvezető vázolta az eddigi tevékenységet, a jövőbeli terveket és beszámolt a Kft. anyagi helyzetéről.
Megkezdődtek az útjavítások
A Közmunka program “Utak karbantartása” projektjén belül, elkezdődött az utak kátyúzása, melynek már az előző vezetés irányítása alatt kellett volna elkészülni, mivel a program tavasz óta fut.