Jászkisér Város Önkormányzata 5137. Jászkisér, Fő út 7. Központi telefon: 57/550-130 Fax: 57/550-120 E-mail: info[kukac]jaszkiser.hu

Magunkról

Egy korai jegyzőkönyv szerint: „Jászkiséren korán kigyúlt a lelkekben az újított hit isteni szikrája.” 1600-ban alapították Kunságból betelepültek és az Eger eleste miatt menekülők. Virágzó gyülekezeti élet formálódott.
A múlt század közepén történt államosítás, a kuláküldözés és az ezt követő elvándorlás, megtörte a szép ívű tovább fejlődést. Egyházközségünk kegyességi gyakorlata erősen tradicionális beállítottságú.
Célunk: Az erős gyökerek teremjék az Isten iránti hála elmaradhatatlan gyümölcseit.

Templom építésről nem maradtak fenn írásos feljegyzések, de tudjuk, hogy a XVI.században épülhetett, mert későbbi időkben ilyen eseményről nem esik szó. Eredetileg torony és cintermek nélkül készült. Az egyetlen bejárat a hátsó oldalon kapott helyet, ugyanis királyi rendelet szabályozta, hogy protestáns templomok csakis ilyen módon épülhettek.
A tornyot később, 1771-ben építették, mely a templom testének észak-nyugati sarkán áll. Falmagassága az erkélyig 16, onnan az órapárkányig további 6 méter (e rész romantikus kiképzésű), fölötte még 11 méter a karcsú toronysisak.
A templom és a torony ablakai szegmensíves záródásúak.
A templom 13 x 40 méteres belső tere fölé, 3 egész csehboltozat, a két háromíves kőkarzat fölé pedig, egy-egy kisebb, alacsonyabb csehboltozat borul, melyeket a kőfalból kilépő kettős pillérek tartanak, s ezek fölül is összekötöttek.
A belső legszebb ékessége az 1906-ban fából készült márványmintásra festett, neo-rokokó szószék, a koronával együtt.
Továbbá, a 196 x 290 cm-es rózsaszínű márványból készült, négy törpe pillérrel határolt, balluszterekkel osztott, párkánnyal fedett körítő korláton belül áll, a fehér márvány, neoklasszicista úrasztala. Gyöngysordíszítésű ovális lapját „pietra dura” technikával készítették. A keresztelő medence az úrasztala márványkerítésébe épült be.
A templom padjait – mely 770 fő részére biztosít ülőhelyet - 1904-ben T.Mészáros Sándor és felesége L.Szabó Eszter készíttették, nevük az úrasztala előtt márványba van vésve.
A déli karzaton lévő orgonát, Cz.Balog Sándor és neje Nyíri Mártha alapítványából, Angster József építette 1888-ban, mechanikus működtetéssel, két manuállal és 15 regiszterrel. E műemlék értékű hangszer restaurálása 2001-ben történt .
A templomhoz 1891-ben 3 cintermet építettek és az eredeti bejáratot befalazták.
A toronyban jelenleg három harang van elhelyezve, 13.9, 8 és 2.7q súlyúak. /A 20 mázsás nagyharangot háborús célra vitték el./
Néhány éve épített Gyülekezeti házunk télen istentiszteletnek, egész évben kiscsoportos foglalkozásoknak ad illendő helyet.
A 2001. évi Népszámlálási adat szerint: 1747 fő vallotta magát reformátusnak.
E műemlék templomot és hitéleti szolgálatunkat 750-800 áldozatos egyháztag tartja fenn.
A Presbitérium 20 tagú. Jelenlegi gondnok: Gulyás Sándor. Presbiteri jegyző: Demjén Imre.
1982-ben Siklós Józseftől Somodi Lajos vette át a gyülekezet vezetését és a szolgálatot. Missziói munkatársa, felesége, Somodiné Kardos Magdolna. Négy gyermeket nevelnek.
Tiszasüly szórványunk mellett, 25 éve a Jászapáti Missziói Egyházközséget és a hozzátartozó Jászszentandrást is gondozzuk.
Mintegy 100 gyermeket hitoktatunk. Nyári, hittanos hetet is rendezünk.
A legkorábbi anyakönyv 1732-ben nyittatott. Folyamatosan vezetve vannak. A múlt évben restauráltattuk, és színkódos módon, mindet gyönyörűen újra köttettük. Ez évben már digitális formában is kutathatók.
Nagy kiterjedésű, ligetes temetőnk számítógépes nyilvántartású.
E 412 éve alapított egyházközség léte, a gondviselő Isten megőrző kegyelméről tanúskodik.
Soli Deo Gloria!

Közösségi oldalak

 Jászkisér Város Önkormányzatának hivatalos Facebook oldala

Önkormányzati Elektronikus Ügyintézés
Küldje elektronikusan!

Eseménynaptár

Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Mai nap

2024. április 19. Péntek
Emma

 
A Nap kel 05:50-kor,
nyugszik 19:49-kor.
 

 
Holnap
Tivadar, Odett
napja lesz.
TFK
Kiemelt anyag rendezési tervre
Helyi Esélyegyenlőségi Program
Egyenlő bánásmód